Végeredmény

Végeredmény
végső eredmények mindegyik diszciplínában


TOURázzunk együtt

TOURázzunk együtt
További országúti kerékpáros versenyek



Esélylatolgató (1)

2010. augusztus 23., hétfő

A dailypeloton.com összeállítása


1. Denis Menchov
Rabobank, 32 éves
Legjobb évei: 2005 és 2007, mindkét esetben a dobogó legfelső fokára állhatott

A kétszeres Vuelta a Espana győztes Denis Menchov méltán megérdemli a helyet ebben az összeállításban. Nagyszerű Tour de France-on van túl, összetettben a harmadik helyen végzett.

Az idei évben lesz néhány brutális emelkedő, nehéz lesz a Tour után rájuk koncentrálni. Mégis, meg kell említeni, Menchov ahány versenyen csak elindult az idén, mindig oda tudta magát tenni, és jó eredményeket ért el. Így volt ez a Tour de Romandie és a Vuelta a Murcia esetében is. Jó időfutam menő, így bizakodva vághat neki a harmadik héten a 46 kilométeres egyéni időfutamnak, amely szakasz akár a verseny végső győztesének személyéről is dönthet. A hegyeken majd Juan Manuel Garate segíti.


2. Fränk Schleck
Saxo Bank, 30 éves
Még nem fejezte be egyetlen egyszer sem a spanyol körversenyt

Az idei Tour de France harmadik szakaszán bukott olyan szerencsétlenül, hogy kulcscsontja törött. Ez a sérülés gyengítheti azt az előnyét, hogy alapvetően ő lesz az egyik legfrissebb versenyző a mezőnyben. Fränk csak egyszer, méghozzá tavaly állt rajthoz a Vueltán, de idő előtt kiszállt a versenyből a világbajnokság kedvéért. Idén nem csupán befejezni szeretné, de a végső győzelemre tör.

Fränk szezonja kiegyensúlyozott volt. Megnyerte a svájci körversenyt és egy szakaszgyőzelmet is begyűjtött. A luxemburgi körversenyen pedig második helyen végzett, és ott is büszkélkedhetett szakaszgyőzelemmel. Ő a luxemburgi országúti bajnok (míg Andy az időfutamban szerzett elsőséget). Sokat mondó adat lehet még, hogy kétszer is az ötödik helyen végzett a Tour de France-on, tehát van mit keresnie a háromhetes versenyeken.

Andy is versenyezni fog, ő lesz Fränk segítője. Ez egy halálos kombináció lehet, Andy segítségével a hegyeken keresztüljutni, és extra motivációt is nyújthat Fränk számára megnyerni élete első GT-jét.


3. Vincenzo Nibal
Vincenzo Nibali
Liquigas, 25 éves
Még nem vett részt Vueltán.

Nibali egy fantasztikus szezonnak örülhet idén. Alapvetően a Vuelta lett volna a fő versenyen idén, de Franco Pellizotti háttérbe állítása következtében elindulhatott a Giro d'Italián is, és fenomenális volt, ahogy a későbbi győztest, Ivan Bassót segítette. Nibali szakaszt is nyert és összetettben ő is felállhatott a dobogóra.

Nibali a szlovén és a san luisi körversenyt is megnyerte. Ő is frissen érkezik (nem a Tour, "csak" a Giro van a lábaiban). Hegyen kiegyensúlyozott, a spanyol meredek emelkedők jó szövetségesei lehetnek.


4. Ezequiel Mosquera
Xacobeo-Galicia, 34 éves
Legjobb éve: 2008, akkor 4. helyen végzett.

Mosquera nagyszerű Vueltákat tudhat maga mögött az elmúlt éveket tekintve. Két ötödik és egy negyedik hely. Még nem állhatott soha dobogóra a hazai versenyen, de könnyen lehet, ez megváltozik idén.

Nem nyert versenyt idén, de következetes, kiegyensúlyozott volt a teljesítménye. Brilliánsan versenyzet a Vuelta Burgos, a Vuelta a Castilla y Leon és a Vuelta a Asturias versenyeken. Az idei Vuelta végeredménye nagyon is nyitott kérdés, és egy sor versenyző fáradt a Tour de France után, így aztán megvan az esély rá, hogy Mosquera valami maradandót hajtson végre ezen a versenyen.

5. Igor Anton
Euskaltel-Euskadi, 27 éves
legjobb eredmény: 2007-ben egy 8. hely

Ahogy Mosquera, úgy Igor Anton sem versenyzett a két előző GT-n ebben az évben. Nagyszerű éve volt, a Vuelta a Castilla y Leonon második lett, szakaszt is nyert, méghozzá hegyi szakaszt, ahol Alberto Contadort előzte meg.

Anton 2005 óta profi és 2006-ban szakaszt nyert a Vueltán. 2008-ban nagyszerűen tudta tartani a tempót Contadorral és Valverdével, sajnos azonban bukott, és a törött kulcscsontja megakadályozta a jó eredmény elérésében.

Már eddigi karrierje során is megmutatta, lépést tud tartani a legjobbakkal az emelkedőkön, és ha jó formában van, nehéz lesz megverni.



6.Carlos Sastre
Cervelo Test Team, 35 éves
Legjobb évek: 2005 és 2007, mindkétszer 2. hely.

2008 Tour de France győztese valószínűleg az egyik legfáradtabb versenyző lesz a mezőnyben, ugyanis ott volt az idei Girón és a Touron is. Olaszországban a 8., a francia körversenyen a 20. helyen végzett. Nagyon fog szenvedni az elkövetkező három hétben, de egyvalamit tudni kell Sastréról: soha nem adja fel. "Mindhalálig" küzd, és soha nem lehet figyelmen kívül hagyni.


7. Joaquim Rodríguez
Katusha, 31 éves
Legjobb éve 2008, 6. hely

Rodrigez élete legjobb szezonját tudhatja maga mögött. Nyolcadik helyen végzett élete első Tour de France-án, és a verseny egyik legjobb hegyi menője volt. Az elmúlt néhány évben nagyon sokat fejlődött abban, hogy többek között Contadorral is képes legyen lépést tartani az emelkedőkön.

Rodrigez már volt hegyi menő a Vueltán, és most az összetett elsőséget célozta meg. Kétszer is a top10-ben végzett, de egy kemény Tour de France után nagyon meg fog szenvedni érte, hogy újra megtalálja a ritmust. Segítője Vladimir Karpets lesz. Ha Rodriguez túlságosan is nagyon szenvedne, akkor Karpets lesz az első számú ember.

Persze, Rodriguez biztos nem adja majd fel harc nélkül, az idei emelkedők neki megfelelőek, és ha sikerült július óta ismét formába lendülnie, akkor ő lehet az, akit nehéz lesz megverni.


8. David Arroyo
Caisse d'Epargne, 30 éves
Legjobb helyezése: 19. hely 2006-ban.

Minden bizonnyal Arroyo lesz a Caisse d'Epargne első számú embere. Egy rettentő jó szezon van mögötte, a Girón második lett összetettben és 5 szakaszon keresztül viselhette a Maglia Rosát is.

Az elmúlt évek azt mutatták, Arroyo felnőtt a feladathoz, hogy háromhetes versenyen az esélyesek közé számítson. Nagyon erős csapat fogja támogatni, többek között Luis Leon Sanchez, Marzio Bruseghin, Rigoberto Uran. Ha úgy megy, mint májusban Olaszországban, senki nem veheti el tőle az elsőséget.


További versenyzők, akik beleszólhatnak az összetett élmezőnyének alakulásába:
Xavier Tondo (Cervelo Test Team), Thomas Lovkvist (Sky), Tejay Van Garderen (HTC-Columbia), David Moncoutie & Rein Taaramae (Cofidis), Nicolas Roche (Ag2r), Egoi Martinez & Amets Txurruka (Euskaltel - Euskadi), Pierre Rolland (Bbox Bouygues Telecom), Jose Angel Gomez Marchante (Andalucia - Cajasur), és Andrey Kashechkin (Lampre)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Címkefelhő

1.szakasz 10. szakasz 11. szakasz 12. szakasz 13. szakasz 14. szakasz 15. szakasz 16. szakasz 17. szakasz 18. szakasz 19. szakasz 1973 1998 2. szakasz 20. szakasz 21. szakasz 3. szakasz 4. szakasz 5. szakasz 6. szakasz 7. szakasz 8. szakasz 9. szakasz Abraham Olano Alberto Contador Alejandro Valverde Alessandro Petacchi Alexandre Vinokourov Allan Davis Andalúcia-Cajasur Andreas Stauff Andrey Kashechkin Andy Schleck Astana Bjarne Riis Caisse d'Epargne Carlos Sastre Cervelo Christian Vade Velde Christophe Le Mevel Cofidis csapatidőfutam csapatprezentáció csapatverseny Daniele Bennati David Arroyo David Lopez David Moncoutie Denis Menchov Eddy Merckx egyéni időfutam élő közvetítés Enrico Gasparotto eredmények esélylatolgató Euskaltel-Euskadi Ezequel Mosquera Fabian Cancellara Filippo Pozzato Footon- Servetto fotók Francaise des Jeux Fränk Schleck Garmin-Transitions Greg Van Avermaet Grischa Niermann hegyi pontok hirek HTC-Columbia Igor Anton Imanol Erviti Jan Ullrich Jaques Anquetil Joaquim Rodriguez Jose Maria Jimenez Katusha képek kombinációs korábbi győztesek Lampre-Farnese Vini Liquigas Luis Ocana Mark Cavendish Marzio Bruseghin múltidéző nap kérdése napló nyilatkozatok OmegaPharma - Lotto Oscar Freire összefoglaló összetett Peter Velits Philippe Gilbert pihenőnap pontverseny profil Quick Step Rabobank rajtlista rajtsorrend résztvevők Roberto Heras Roman Kreuziger Ruben Plaza Samuel Sanchez Simon Gerrans sprinterek Stuart O'Grady Team Saxo Bank Team Sky Thor Hushovd Tom Danielson twitter Txema Gonzalez Tyler Farrar útvonal végeredmény videó Vincenzo Nibali Vladimir Karpets vuelta vuelta2010 Xacobeo-Galicia Xavier Tondo Yauheni Hutarovich