Végeredmény

Végeredmény
végső eredmények mindegyik diszciplínában


TOURázzunk együtt

TOURázzunk együtt
További országúti kerékpáros versenyek



Grischa Niermann naplójából (2010. augusztus 29)

2010. augusztus 30., hétfő

Egy kicsit még a szombati valamint a vasárnapi szakaszról:
"A tegnapi estét tulajdonképpen nagyon hamar el szeretném felejteni. Három kilométer után hála egy defektnek, engednem kellett, hogy a csapattársaim magamra hagyjanak. Csak egyszer vezettem a csapatot, mielőtt még ez ez a kátyú véget vetett volna a munkanapomnak. Mivel rajtam kívül még Ten Dam és Kozonchuk is rossz napot fogott ki, a végén a 18. hellyel kellett megelégednünk. Az egyetlen pozitív dolog ezen az estén, mely a az út mentén álló nézők számára kétségtelenül szép lehetett, hogy Menchov időkülönbségét a többi esélyessel szemben 15-20 másodperc hátránnyal még viszonylag keretek között tudtuk tartani.

A mai 2. szakasz olyan volt, ahogy az meg van írva. A start után nem sokkal négy versenyző meglépett a mezőnytől, és aztán a HTC-Columbia diktálta a tempót. Egy rendkívül kellemes szakasz tehát, csak az a forróság ne lett volna. Igazából nekem szerencsére nincs problémám ezzel (leszámítva, hogy nagyjából 400 kulacsot kellett leszállítanom a csapattársaknak), de egy csomó versenyzőnek a mezőnyben igazi kínszenvedés volt.

Holnap némiképp hűvösebb idő lesz, ha minden igaz, ugyanakkor már az első igazi nehéz hegyi szakasz vár ránk. Cavendish valószínűleg megszabadul a trikójától, és izgalmas a kérdés: ki fogja holnap a tempót diktálni?"

(forrás: radsport-news.com)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Címkefelhő

1.szakasz 10. szakasz 11. szakasz 12. szakasz 13. szakasz 14. szakasz 15. szakasz 16. szakasz 17. szakasz 18. szakasz 19. szakasz 1973 1998 2. szakasz 20. szakasz 21. szakasz 3. szakasz 4. szakasz 5. szakasz 6. szakasz 7. szakasz 8. szakasz 9. szakasz Abraham Olano Alberto Contador Alejandro Valverde Alessandro Petacchi Alexandre Vinokourov Allan Davis Andalúcia-Cajasur Andreas Stauff Andrey Kashechkin Andy Schleck Astana Bjarne Riis Caisse d'Epargne Carlos Sastre Cervelo Christian Vade Velde Christophe Le Mevel Cofidis csapatidőfutam csapatprezentáció csapatverseny Daniele Bennati David Arroyo David Lopez David Moncoutie Denis Menchov Eddy Merckx egyéni időfutam élő közvetítés Enrico Gasparotto eredmények esélylatolgató Euskaltel-Euskadi Ezequel Mosquera Fabian Cancellara Filippo Pozzato Footon- Servetto fotók Francaise des Jeux Fränk Schleck Garmin-Transitions Greg Van Avermaet Grischa Niermann hegyi pontok hirek HTC-Columbia Igor Anton Imanol Erviti Jan Ullrich Jaques Anquetil Joaquim Rodriguez Jose Maria Jimenez Katusha képek kombinációs korábbi győztesek Lampre-Farnese Vini Liquigas Luis Ocana Mark Cavendish Marzio Bruseghin múltidéző nap kérdése napló nyilatkozatok OmegaPharma - Lotto Oscar Freire összefoglaló összetett Peter Velits Philippe Gilbert pihenőnap pontverseny profil Quick Step Rabobank rajtlista rajtsorrend résztvevők Roberto Heras Roman Kreuziger Ruben Plaza Samuel Sanchez Simon Gerrans sprinterek Stuart O'Grady Team Saxo Bank Team Sky Thor Hushovd Tom Danielson twitter Txema Gonzalez Tyler Farrar útvonal végeredmény videó Vincenzo Nibali Vladimir Karpets vuelta vuelta2010 Xacobeo-Galicia Xavier Tondo Yauheni Hutarovich