Végeredmény

Végeredmény
végső eredmények mindegyik diszciplínában


TOURázzunk együtt

TOURázzunk együtt
További országúti kerékpáros versenyek



Nyilatkozatok: 3. szakasz

2010. augusztus 31., kedd

Sokt szenvedtem, de jó formában voltam, szakaszt szeretnék nyerni, összetett elsőség meglepetés, meleg van, és mindenki egyformán szenved - kulcsszavak a harmadik szakasz nyilatkozataiból
Philipp Gilbert (Omega Pharma -Lotto)
"Ahogy a versenyzők 95 százaléka, én is szenvedtem tegnap és a Puerto de Leonon az utolsó három kilométeren le is szakadtam. Talán úgy 30 másodpercet veszítettem is, de nem pánikoltam, mivel tanulmányoztam az útvonalat és tudtam, mit is csinálok, és hogy a helyemen vagyok. Lejtmenetben rizikósabb sebességet is bevállaltam, kocsitól kocsiig hajtottam, amikor végigértem a mezőnyön, gyorsan az első húsz versenyző közé álltam, hogy kikerüljem mindenféle bukás lehetőségét.


Nagy segítséget kaptam csapattársaimtól, különösképp Jan Bakelandtstól, aki segített a távolságot lecsökkenteni a Galicia versenyzőjéhez képest, és Greg van Avermaettől, szóval az utolsó emelkedőt az ötödik helyről kezdhettem meg. 600 méterrel a célvonal előtt gyorsítottam, ismertem minden kanyarját minden részletét az útnak, megnéztem reggel, autóban ülve.


Az utolsó emelkedő olyan volt, mint a Cauberg az Amstel Gold Race-en. A Vueltára azért jöttem, hogy a világbajnokságra készüljek és hogy szakaszt nyerjek. A második tervet már teljesítettem. Úgy éreztem, már nagyon régen volt, mikor utoljára nyertem egy versenyen. A belga körversenyen volt, májusban. Az azonban meglepetés volt, hogy a piros trikót is birtokolhatom most. Most aztán úgy fogok versenyezni, hogy látszódjon, tiszteletben tartom, hogy viselhetem a mezt.


A cél szakaszt nyerni volt, az összetettbeli elsőség csak ráadás."

Joaquim Rodriguez (Katusha):
"Megpróbáltam megnyerni a szakaszt, de Gilbert erősebb volt, és övé volt a legjobb időzítés a finisben is. Nos, örülök a formámnak és holnap mindent meg fogok tenni, hogy az összetettet illetően másodpercekre vadásszak. Célom szakaszt nyerni, és a jó összetettbeli helyezés. Nagyon motivált vagyok, és annak ellenére, hogy ott voltam a Tour de France-on is, jó formában érzem magam."

Igor Anton (Euskaltel-Euskadi):
"Ismét egy nagyon forró napunk volt, ahogy már szerda óta szenvedünk tőle, de ez mindannyiunkra érvényes... jól éreztem magam és próbálgattam és próbálgattam a lábaimat, vajon milyen eredményre jutnak."







0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Címkefelhő

1.szakasz 10. szakasz 11. szakasz 12. szakasz 13. szakasz 14. szakasz 15. szakasz 16. szakasz 17. szakasz 18. szakasz 19. szakasz 1973 1998 2. szakasz 20. szakasz 21. szakasz 3. szakasz 4. szakasz 5. szakasz 6. szakasz 7. szakasz 8. szakasz 9. szakasz Abraham Olano Alberto Contador Alejandro Valverde Alessandro Petacchi Alexandre Vinokourov Allan Davis Andalúcia-Cajasur Andreas Stauff Andrey Kashechkin Andy Schleck Astana Bjarne Riis Caisse d'Epargne Carlos Sastre Cervelo Christian Vade Velde Christophe Le Mevel Cofidis csapatidőfutam csapatprezentáció csapatverseny Daniele Bennati David Arroyo David Lopez David Moncoutie Denis Menchov Eddy Merckx egyéni időfutam élő közvetítés Enrico Gasparotto eredmények esélylatolgató Euskaltel-Euskadi Ezequel Mosquera Fabian Cancellara Filippo Pozzato Footon- Servetto fotók Francaise des Jeux Fränk Schleck Garmin-Transitions Greg Van Avermaet Grischa Niermann hegyi pontok hirek HTC-Columbia Igor Anton Imanol Erviti Jan Ullrich Jaques Anquetil Joaquim Rodriguez Jose Maria Jimenez Katusha képek kombinációs korábbi győztesek Lampre-Farnese Vini Liquigas Luis Ocana Mark Cavendish Marzio Bruseghin múltidéző nap kérdése napló nyilatkozatok OmegaPharma - Lotto Oscar Freire összefoglaló összetett Peter Velits Philippe Gilbert pihenőnap pontverseny profil Quick Step Rabobank rajtlista rajtsorrend résztvevők Roberto Heras Roman Kreuziger Ruben Plaza Samuel Sanchez Simon Gerrans sprinterek Stuart O'Grady Team Saxo Bank Team Sky Thor Hushovd Tom Danielson twitter Txema Gonzalez Tyler Farrar útvonal végeredmény videó Vincenzo Nibali Vladimir Karpets vuelta vuelta2010 Xacobeo-Galicia Xavier Tondo Yauheni Hutarovich