Végeredmény

Végeredmény
végső eredmények mindegyik diszciplínában


TOURázzunk együtt

TOURázzunk együtt
További országúti kerékpáros versenyek



Grischa Niermann naplójából (2010. szeptember 4.)

2010. szeptember 5., vasárnap

Egy bukás miatt szálltak el Menchov győzelmi esélyei
"A mai szakasz egy perces néma megemlékezéssel kezdődött a Sky csapatának elhunyt masszőre emlékére. És aztán alighogy mozgásba lendültünk, egy nagyon csúnya bukás történt a pelotonban.

Belekeveredett többek között Cavendish Petacchi, Arroyo és Menchov. Noha tudomásom szerint mindannyian folytatni tudták a versenyt, Denis Menchov három perc hátránnyal ért végül célba, szóval már nem szól bele az összetett győzelemért folytatott küzdelembe. Ez szomorú dolog Denis és az egész csapat számára, de a bukás a mi mindennapi munkahelyi kockázatunk.

Az ördögien meredek Xorret del Cati-n ma láthattuk ki a három legnagyobb esélyese az idei Vueltának. Nibali, Rodriguez és Anton fogják valószínűleg az elsőséget maguk között eldönteni, közülük Nibali a legjobb időmenő, ez a kis előnye megvan a többiekkel szemben."
forrás: radsport-news.com

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Címkefelhő

1.szakasz 10. szakasz 11. szakasz 12. szakasz 13. szakasz 14. szakasz 15. szakasz 16. szakasz 17. szakasz 18. szakasz 19. szakasz 1973 1998 2. szakasz 20. szakasz 21. szakasz 3. szakasz 4. szakasz 5. szakasz 6. szakasz 7. szakasz 8. szakasz 9. szakasz Abraham Olano Alberto Contador Alejandro Valverde Alessandro Petacchi Alexandre Vinokourov Allan Davis Andalúcia-Cajasur Andreas Stauff Andrey Kashechkin Andy Schleck Astana Bjarne Riis Caisse d'Epargne Carlos Sastre Cervelo Christian Vade Velde Christophe Le Mevel Cofidis csapatidőfutam csapatprezentáció csapatverseny Daniele Bennati David Arroyo David Lopez David Moncoutie Denis Menchov Eddy Merckx egyéni időfutam élő közvetítés Enrico Gasparotto eredmények esélylatolgató Euskaltel-Euskadi Ezequel Mosquera Fabian Cancellara Filippo Pozzato Footon- Servetto fotók Francaise des Jeux Fränk Schleck Garmin-Transitions Greg Van Avermaet Grischa Niermann hegyi pontok hirek HTC-Columbia Igor Anton Imanol Erviti Jan Ullrich Jaques Anquetil Joaquim Rodriguez Jose Maria Jimenez Katusha képek kombinációs korábbi győztesek Lampre-Farnese Vini Liquigas Luis Ocana Mark Cavendish Marzio Bruseghin múltidéző nap kérdése napló nyilatkozatok OmegaPharma - Lotto Oscar Freire összefoglaló összetett Peter Velits Philippe Gilbert pihenőnap pontverseny profil Quick Step Rabobank rajtlista rajtsorrend résztvevők Roberto Heras Roman Kreuziger Ruben Plaza Samuel Sanchez Simon Gerrans sprinterek Stuart O'Grady Team Saxo Bank Team Sky Thor Hushovd Tom Danielson twitter Txema Gonzalez Tyler Farrar útvonal végeredmény videó Vincenzo Nibali Vladimir Karpets vuelta vuelta2010 Xacobeo-Galicia Xavier Tondo Yauheni Hutarovich