100 kilométer a szélben...
"A mai napon az volt a célunk, hogy Denis Menchovból szakaszgyőztest csináljunk. Miután kiderült, hogy a két szökevény utolérésében senki sem igazán érdekelt, mi kezdtünk bele a tempó diktálásába.(Forrás: radsport-news.com)
Amikor 90 kilométer után nekikezdtünk, akkor a két szökevény egyébként már 16 perc előnnyel rendelkezett. Nick Nuyensszel és Sebastian Lengevelddel együtt azonnal nagy tempóba kezdtünk, hogy az előnyt megtizedeljük. Amikor 20 kilométerrel a cél előtt sikerült 13 percet lefaragnunk, semmi nem állt Denis és a győzelem közé - kivéve néhány versenyzőtársat természetesen. Hogy aztán a szakasz végén senkit nem sikerült a csapatból az első 20-ba juttatnunk, úgymond munkahelyi kockázat, talán Igor Anton küld majd köszönetképpen egy üveg pezsgőt...
Azért remélem, hogy a többi versenyző is szenvedett ma legalább egy kicsit. Én ugyanis teljesen kikészültem a szakasz végére, annyira, hogy egy fél órán át csak feküdtem a mezben az ágyon, és nem volt erőm felkelni zuhanyozni menni.
Most, nagyjából két órával később egy kissé kipihentem magam. Mindenesetre nem szeretnék most arra gondolni, hogy holnap egy újabb szakaszt kell teljesítenem."
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése