A csapat két legprominensebb versenyzője nem lesz ott a spanyol körversenyen. Ki nőhet fel a feladathoz?
Az Astana csapata nagy elvárásokkal indult neki az előző két GT-nek az évben, és aztán mind Alexandr Vinokourov jól szerepelt a Girón, mind pedig - természetesen, hiszen megnyerte - Alberto Contador a Touron. Nehéz lesz így olyan versenyzőket találni a spanyol körversenyre, akikkel szemben közel hasonló elvárásokat (pl. egy dobogós hely) lehessen támasztani.
Allan David az idei évet tekintve első háromhetes versenyén vesz majd részt, az aszturáls sprinter őgy nyilatkozott, készen a sprintekre, elég csak a lengyel körversenyen és a Vattenfall Cyclassicson nyújtott teljesítményére gondolni.
Az örök-szökdécselő, Enrico Gasparotto is itt lesz a csapatban, ő jól bírja a hegyeket és jól sprintel, ha kisebb csoportban (pl egy szökevénycsoportban) van rá szükség. Neki sem rossz az idénye, az Amstel Gold Race-en harmadik helyet csípett meg.
A spanyol Oscar Pereiro Sio korábban úgy nyilatkozott, rajhoz áll és ez a verseny lesz az utolsó nagy körversenye, ám egy sérülés következtében végül vissza kényszerült lépni a megmérettetéstől.
Az Astana kilenc fős kerete:
Assan Bazayev, (KAZ)
Allan Davis, (AUS)
Alexsandr Dyachenko, (KAZ)
Dmitriy Fofonov, (KAZ)
Enrico Gasparotto, (ITA)
Valentin Iglinskiy, (KAZ)
Josep Jufre Pou, (ESP)
Andrey Zeits, (KAZ)
Sergey Renev, (KAZ)
(forrás: cyclingfan.net)

0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése