A Vuelta a Espana története is hasonló motívumokra épül, mint a híres versenyek nagy része. Újság, mint fő szponzor, háború miatt kiamaradó évek, és a többi, és a többi....
A spanyol körverseny hivatalos neve Vuelta a Espana, a három Grand Tour közül ez az esemény a legfialabb. 1935-ben Clemente Lopez Doriga volt az, aki létrehozta, ahogy az már a nagy kerékpáros versenyek esetében szinte kötelező eposzi kellék, hogy újságját, a Diario Internationalest népszerűsítse.
Az újságban egy sor tudósítás jelent meg a versenyről az 1935-ben, ám a rendezvény nem lett olyan nagy látványosság, amire számítottak. 1935 április 29-én, csupán 50 versenyzővel vágott neki a mezőny a 3416 kilométeres távnak, amelyet 14 szakaszon kellett teljesíteni. Ekkor a verseny 16 napig tartott, és ekkor is már Madrid volt a cél. A belga Gustaaf Dellor volt az első, aki Vuelta a Espana győztesnek mondhatta magát. Ő nyert a második alkalommal is.
A következő években megnehezült a szervezők dolga. Háborúk és egyéb problémák elvonták az emberek figyelmét a versenyről. Nem rendezték meg 1937-1940 illetve 1943-1944 között. De 1941-ben például egész Spanyolországot bejárta a mezőny, a versenyzők pedig egy-két kivételtől eltekintve spanyolok voltak csak.
1955-től kezdődően végre maradandónak bizonyult a rendezvény, mely onnatól kezdve egy szezont sem hagyott ki. Az útvonal, melyen a versenyzőknek végig kell menniük ugyan látványos, de a verseny népszerűsége jócskán elmarad a ásik két nagy körversenyétől. Ráadásul mióta ősz elejére került a nemzetközi kerékpáros naptárban, a résztvevők egy része a világbajnokságra történő bemelegítésként tekint a versenyre. A változtatás (1990) előtt egy időben volt a Giróval, és gyakorlatilag vesztesként került ki a versenyből, a legtöbb kerékpáros az olasz tájakat választotta a spanyol helyett.
A változtatás sem hozta meg a várva várt hatást, "nagy nevek" ritkán állnak rajthoz a versenyen, és ne m jellemző, hogy ez a szezonjuk fő versenye. Gyakorta maguk a spanyol sztárok számára sem. Bahamontes és Indurain a két legjobb példa rá.
Másrészről azonban a győztesek között mégis leginkább a hazaiak (spanyolok baszkok egyaránt dominálnak. Mario Lejjareta, Luis Ocana vagy éppen Pedro Delgado. Vagy a későbbi generációból Robero Heras. Háromszor nyert Vueltát, egy negyediket is megnyert, és így egyedüli rekordtartó lehetett volna, ám végül elvették tőle ezt a címet, mivel kiderült a vizsgálatok során, hogy EPO-t használt.
Így most két rekordtartója van a versenynek, ő és a svájci Tony Rominger, aki a kilencvenes évek elején egymás követő három évben tudta megszerezni az elsőséget.
(Forrás: vuelta.cyclingfever.com/ wikipedia.com)
Az újságban egy sor tudósítás jelent meg a versenyről az 1935-ben, ám a rendezvény nem lett olyan nagy látványosság, amire számítottak. 1935 április 29-én, csupán 50 versenyzővel vágott neki a mezőny a 3416 kilométeres távnak, amelyet 14 szakaszon kellett teljesíteni. Ekkor a verseny 16 napig tartott, és ekkor is már Madrid volt a cél. A belga Gustaaf Dellor volt az első, aki Vuelta a Espana győztesnek mondhatta magát. Ő nyert a második alkalommal is.
A következő években megnehezült a szervezők dolga. Háborúk és egyéb problémák elvonták az emberek figyelmét a versenyről. Nem rendezték meg 1937-1940 illetve 1943-1944 között. De 1941-ben például egész Spanyolországot bejárta a mezőny, a versenyzők pedig egy-két kivételtől eltekintve spanyolok voltak csak.
1955-től kezdődően végre maradandónak bizonyult a rendezvény, mely onnatól kezdve egy szezont sem hagyott ki. Az útvonal, melyen a versenyzőknek végig kell menniük ugyan látványos, de a verseny népszerűsége jócskán elmarad a ásik két nagy körversenyétől. Ráadásul mióta ősz elejére került a nemzetközi kerékpáros naptárban, a résztvevők egy része a világbajnokságra történő bemelegítésként tekint a versenyre. A változtatás (1990) előtt egy időben volt a Giróval, és gyakorlatilag vesztesként került ki a versenyből, a legtöbb kerékpáros az olasz tájakat választotta a spanyol helyett.
A változtatás sem hozta meg a várva várt hatást, "nagy nevek" ritkán állnak rajthoz a versenyen, és ne m jellemző, hogy ez a szezonjuk fő versenye. Gyakorta maguk a spanyol sztárok számára sem. Bahamontes és Indurain a két legjobb példa rá.
Másrészről azonban a győztesek között mégis leginkább a hazaiak (spanyolok baszkok egyaránt dominálnak. Mario Lejjareta, Luis Ocana vagy éppen Pedro Delgado. Vagy a későbbi generációból Robero Heras. Háromszor nyert Vueltát, egy negyediket is megnyert, és így egyedüli rekordtartó lehetett volna, ám végül elvették tőle ezt a címet, mivel kiderült a vizsgálatok során, hogy EPO-t használt.
Így most két rekordtartója van a versenynek, ő és a svájci Tony Rominger, aki a kilencvenes évek elején egymás követő három évben tudta megszerezni az elsőséget.
(Forrás: vuelta.cyclingfever.com/ wikipedia.com)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése