Végeredmény

Végeredmény
végső eredmények mindegyik diszciplínában


TOURázzunk együtt

TOURázzunk együtt
További országúti kerékpáros versenyek



Múltidéző: az 1960-as és 1970-es évekről

2010. augusztus 31., kedd

Található ugyan már egy rövid áttekintő az oldalon a Vuelta történetéről, most azért nézzük meg, mit történt az 1960-as és 1970-es években években

Ebben az időszakban növekedett észrevehetően a Vuelta presztízse, ahogy a nemzetközi kerékpáros porond sztárjai sorra megjelentek. Az 1950-es évek végén értek el először az összetettben sikereket olasz és francia versenyzők. Az 1960-as években németek és hollandok is. 1963-ban Jacques Anquetil nyerte az összetettet, így ő lett az elsp olyan bringás, aki mindhárom nagy körversenyen képes volt megszerezni az elsőséget.

Öt évvel később, 196-ban Felice Gimondi megtette ugyanezt. Rajtuk kívül még Eddy Merckx, Bernard Hinault és Alberto Contador tartozik ebbe a prominens körbe.

Antoni Karmany dominált a hegyekben három egymás követő évben is, aztán Julio Jimenez nyert a rá következő években. 1975-ben Rik Van Looy lett az első olyan versenyző, aki duplázni tudott a pontversenyben. Jan Janssen1968ban és 1974-ben Domingo Perurena tette még ugyanezt.

Az 1960-as évek közepén a Vuelta szervezői néhány pénzügyi problémával kellett, hogy szembenézzenek. Mindenesetre a viták ellenére is minden verseny normálisan befejeződött. 1968-ban azonban terrortámadás célpontja lett a verseny és más rendezvények is, így a 15. szakasz ki kellett iktatni. A támadás szerencsére halálos áldozatokkal nem járt.

Kapcsolódó bejegyzések:
Vuelta történelem röviden
Győztesek 1935- 2009 

Ha érdekel az idén 75 éves spanyol körverseny múltja is, nem csak jelene, figyeld a "múltidéző" címként, vagy mentsd el könyvjelzőbe ezt a linket  
Ha szeretnéd barátaidnak, ismerőseidnek is megmutatni, nyugodtan használd a bejegyzések fejlécében található megosztógombokat (facebook, twitter, iwiw, stb.)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Címkefelhő

1.szakasz 10. szakasz 11. szakasz 12. szakasz 13. szakasz 14. szakasz 15. szakasz 16. szakasz 17. szakasz 18. szakasz 19. szakasz 1973 1998 2. szakasz 20. szakasz 21. szakasz 3. szakasz 4. szakasz 5. szakasz 6. szakasz 7. szakasz 8. szakasz 9. szakasz Abraham Olano Alberto Contador Alejandro Valverde Alessandro Petacchi Alexandre Vinokourov Allan Davis Andalúcia-Cajasur Andreas Stauff Andrey Kashechkin Andy Schleck Astana Bjarne Riis Caisse d'Epargne Carlos Sastre Cervelo Christian Vade Velde Christophe Le Mevel Cofidis csapatidőfutam csapatprezentáció csapatverseny Daniele Bennati David Arroyo David Lopez David Moncoutie Denis Menchov Eddy Merckx egyéni időfutam élő közvetítés Enrico Gasparotto eredmények esélylatolgató Euskaltel-Euskadi Ezequel Mosquera Fabian Cancellara Filippo Pozzato Footon- Servetto fotók Francaise des Jeux Fränk Schleck Garmin-Transitions Greg Van Avermaet Grischa Niermann hegyi pontok hirek HTC-Columbia Igor Anton Imanol Erviti Jan Ullrich Jaques Anquetil Joaquim Rodriguez Jose Maria Jimenez Katusha képek kombinációs korábbi győztesek Lampre-Farnese Vini Liquigas Luis Ocana Mark Cavendish Marzio Bruseghin múltidéző nap kérdése napló nyilatkozatok OmegaPharma - Lotto Oscar Freire összefoglaló összetett Peter Velits Philippe Gilbert pihenőnap pontverseny profil Quick Step Rabobank rajtlista rajtsorrend résztvevők Roberto Heras Roman Kreuziger Ruben Plaza Samuel Sanchez Simon Gerrans sprinterek Stuart O'Grady Team Saxo Bank Team Sky Thor Hushovd Tom Danielson twitter Txema Gonzalez Tyler Farrar útvonal végeredmény videó Vincenzo Nibali Vladimir Karpets vuelta vuelta2010 Xacobeo-Galicia Xavier Tondo Yauheni Hutarovich