Végeredmény

Végeredmény
végső eredmények mindegyik diszciplínában


TOURázzunk együtt

TOURázzunk együtt
További országúti kerékpáros versenyek



Vuelta 2010 útvonal-analízis: hegyek, hegyek, hegyek, hegyek

2010. augusztus 27., péntek

A sík/ sprintszakaszok és az időfutamok után néhány apróbb információ a hegyi szakaszokról is. Aki ezt a részét szereti a versenynek, nem csalódhat, szinte minden napra jut egy-egy olyan emelkedő, ami jól megizzaszthatja az esélyeseket.
Az öt lehetséges mezőnybefutó és a két időfutam mellett, gyakorlatilag minden további szakasz alkalmas arra, hogy az összetettbeli esélyesek egymást próbára tegyék. A Vuelta szervezői ugyanis jól megfűszerezték az útvonalat  trükkös hegyekkel. Míg például az elmúlt években a Giró útvonalának megtervezői arra törekedtek, hogy a lehetséges legnehezebb hegyi szakaszokat állítsák össze, addig a Vuelta szervezői felhagytak ezzel a gyakorlattal. Nem egy-egy, de  sok és nehéz emelkedőt összesűrítő szakaszokat képzeltek el, hanem egyenletesen szétosztva, szinte minden szakaszra kisebb-nagyobb emelkedőket.

Már az első héten kezdődik. Már a  Marbellába vezető  2. szakasz kóstolót kínál ebből, mivel két harmadik kategóriás emelkedőjével szökésre alkalmassá teszi a szakaszt, s a sprinterek valószínűleg üres kézzel távozhatnak majd. A rákövetkező nap (3. szakasz) hozza meg az első nagy találkozást az idei Vuelta nagy hegyeivel az összetettbeli elsőségben, jó helyezésben reménykedők számára.
Így aztán nem meglepő, hogy a második héten lesz több olyan szakasz is, amely jellegzetesen tv-nézettség növelő. Ilyen lesz majd például a 8. szakasz.

Az igazán nagy hegyek és a komoly szakaszok a két pihenőnap között lesznek majd. Ott van például  a 11. szakasz, vagy a három egymás követő nagyon nehéz nap: a 14.szakasz, 15. szakasz és a 16. szakasz.

Az  egyéni időfutam után még egy szakasz lesz, a 20. szakasz, ahol még kissé át lehet rendezni az összetettet. A verseny utolsó emelkedője a Bola del Mundo lesz.

A 65. Vuelta a Espana számokban:
Teljes hossz: 3400 km
Időfutam kilométerek: 59 km
Hegyi szakaszok: 8
Hegyi befutók: 6
Első kategóriás emelkedők: 12
Kategorizál emelkedők: 44
A legtöbb emelkedő egy szakaszon: 7 (9. szakasz)
Pihenőnapok száma: 2
Leghosszabb szakasz: 208 km (11. szakasz)
Legrövidebb szakasz: 100 km (21. szakasz)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Címkefelhő

1.szakasz 10. szakasz 11. szakasz 12. szakasz 13. szakasz 14. szakasz 15. szakasz 16. szakasz 17. szakasz 18. szakasz 19. szakasz 1973 1998 2. szakasz 20. szakasz 21. szakasz 3. szakasz 4. szakasz 5. szakasz 6. szakasz 7. szakasz 8. szakasz 9. szakasz Abraham Olano Alberto Contador Alejandro Valverde Alessandro Petacchi Alexandre Vinokourov Allan Davis Andalúcia-Cajasur Andreas Stauff Andrey Kashechkin Andy Schleck Astana Bjarne Riis Caisse d'Epargne Carlos Sastre Cervelo Christian Vade Velde Christophe Le Mevel Cofidis csapatidőfutam csapatprezentáció csapatverseny Daniele Bennati David Arroyo David Lopez David Moncoutie Denis Menchov Eddy Merckx egyéni időfutam élő közvetítés Enrico Gasparotto eredmények esélylatolgató Euskaltel-Euskadi Ezequel Mosquera Fabian Cancellara Filippo Pozzato Footon- Servetto fotók Francaise des Jeux Fränk Schleck Garmin-Transitions Greg Van Avermaet Grischa Niermann hegyi pontok hirek HTC-Columbia Igor Anton Imanol Erviti Jan Ullrich Jaques Anquetil Joaquim Rodriguez Jose Maria Jimenez Katusha képek kombinációs korábbi győztesek Lampre-Farnese Vini Liquigas Luis Ocana Mark Cavendish Marzio Bruseghin múltidéző nap kérdése napló nyilatkozatok OmegaPharma - Lotto Oscar Freire összefoglaló összetett Peter Velits Philippe Gilbert pihenőnap pontverseny profil Quick Step Rabobank rajtlista rajtsorrend résztvevők Roberto Heras Roman Kreuziger Ruben Plaza Samuel Sanchez Simon Gerrans sprinterek Stuart O'Grady Team Saxo Bank Team Sky Thor Hushovd Tom Danielson twitter Txema Gonzalez Tyler Farrar útvonal végeredmény videó Vincenzo Nibali Vladimir Karpets vuelta vuelta2010 Xacobeo-Galicia Xavier Tondo Yauheni Hutarovich